Bajnokot avattak az IndyCarban, az NFL előző fordulója pedig megint adott két érdekes témát.

 

Josef Newgarden másodszor

Lehetett volna belőle kosárlabdázó, de akár Baseball játékos is, gyerekkorában ugyanis mind a két sport közel állt hozzá, ám 2019-re ma már kétszeres IndyCar bajnok. Ő Josef Newgarden. Próbálkozott ő annak idején még Európában is, de végül az IndyLightsba vezetett az útja, majd onnan az IndyCarba. Két bajnoki címet senki sem szerez véletlenül, ő pedig tényleg az a fajta pilóta akinek évek munkája érett be. Az első években ugyanis nagyon nem jöttek az eredmények, de 2015-re már látványosan beletanult a dolgokba és két futamgyőzelmet is aratott a szezonban. Amikor pedig 2017-ben a Team Penske leigazolta, bebizonyította, hogy nem volt véletlen az ő szerződtetése, hiszen első ott töltött évének végén rögtön bajnok lett. Amiben eléggé hasonlít az idei szezonja az akkorihoz, hogy szintúgy négy futamgyőzelemmel zárta a szezont, ám idén életében először a szezonyitón is győzni tudott.

A mostani szezonban már egyértelműen ő volt a bajnoki cím legnagyobb várományosa, miután csak egy olyan futam volt az idén (Indy500), ami után nem ő állt a tabella élén. A bajnoki címre esélyesek közül Alexander Rossi, Scott Dixon és Simon Pagenaut is Newgarden előtt végzett. Dixon 3., Pagenaut 4., Rossi pedig 6. lett, míg a mostani bajnok csak a 8. Bár nem a legfényesebb eredmény, a végső sikerhez ez is elegendő volt.  Aki pedig szintúgy örülhetett az Colton Herta, aki ismét bebizonyította, miért is tartják akkora tehetségnek, hiszen az utolsó Laguna Secaban rendezett futamot a pole-ból indulva tudta megnyerni.

NFL: Menny és pokol

Volt két ember akivel nagyot fordult a világ, az egyikükkel pedig már sokadjára. Ott van Antonio Brown akiről lassan már egy komplett sorozatot lehetne csinálni bármelyik nagyobb amerikai TV csatornán, akkora dráma alakul ki mindig körülötte, a másik pedig Daniel Jones akit bár sokan leírtak, most mégis kedvenc vált belőle. Kezdjük az utóbbival.

Elég korán draftolták, pedig a számokat tekintve nem volt feltétlen a legjobbak között. A New York Giants mégis elvitte, mivel volt egy Senior Bowl, amit a végzős egyetemi diákok számára tartanak. Itt eleve csak csere volt, de aztán mégis győzelemhez segítette a csapatát. Egy jó kiugró meccs pedig úgy tűnik elég volt a Giantsnak, hogy megtalálják azt aki Eli Manning helyét veszi át.

Nem voltak tehát sokan boldogok, annak tükrében pláne nem, hogy a csapat az első két meccsét elbukta és harmadjára sem volt túl jó a helyzetük, mikor 18 pontos hátrányban voltak a Tampa Bay Buccaneers ellen. Jones aztán bizonyította, a Giantsnél lehet mégis csak igazán jó üzletet kötöttek. Átvette Manning helyét erre a meccsre és a liga első olyan újonca lett, aki egy meccsen két futott, két passzolt Touchdownnal, plusz még 300 passzolt yarddal zár egy találkozót.

A végén így 32-31-re nyertek, ezzel a szezonbeli első siker is megvolt és valószínűleg jó pár kétkedőnek elállt a szava. Van tehát a csapatnak egy új vezéregyénisége.

Amíg viszont Jones a mennybe ment, addig Antonio Brown kálváriája tovább folytatódik. Úgy tűnt, hogy minden összejöhet neki végre, a New England Patriots játékosa lett, egy látványos TD-je is volt legutóbb, de mindez olyan lehetett neki, mintha csak egy szép álomban lenne, amiből most gyorsan felébresztették.

Ezúttal ráadásul egy elég csúnya ügybe keveredett bele, nem is csapaton belüli balhéról volt szó. Kiderült róla, hogy egy nő szexuális zaklatással vádolta, ő pedig állítólag megfenyegette azt. A Patriots erre reagálva rúgta ki, mondván mindenkinek jobb, ha külön folytatják, az újabb cirkusz vége pedig a következő: Brown bejelentette a visszavonulását. Mindezt amúgy a twitteren közölte, abban a tweetben pedig az állt, hogy nem akar olyan tulajdonosoknak játszani akik a szerződését akármikor felbonthatják. Ismerve Brownt, ez a döntés nem biztos, hogy végleges, de most úgy tűnik nem látjuk a pályán egy darabig. Egyszer fent, egyszer lent ahogy mondani szokták, de Brown most inkább erősen a lejtőn lefelé halad.

 

Képforrás: Yahoo/Washingtonpost.com