Indycar NASCAR Amerika

Amerikában zajlik az élet, ott a US open is például, de a hazai bajnokságokban sem unatkoznak. Nézzük mire volt érdemes odafigyelni az elmúlt héten.

 

Nascar Throwback – Darlington

A Monster Energy NASCAR Cup alapszakasza egyre inkább a végéhez közeledik. A múlt héten Darlingtonban volt a mezőny, most hétvégén pedig Indianapolis lesz a helyszín. Itt még lesz lehetősége a pilótáknak arra, hogy bekerüljenek a legjobb 16 közé a tabellán vagy éppen megszilárdítsák ott a helyüket. 

A NASCAR-ban ugyanis a playoff végén, vagyis az utolsó futamon avatnak bajnokot, ahhoz pedig, hogy valaki a rájátszás részese legyen vagy futamot kell nyerni vagy összegyűjteni annyi pontot, hogy a 16-ba beférjen.

A legutóbbi helyszínen Darlingtonban gyakorlatilag már szokványos, hogy évente egyszer retro festéseket raknak az autókra, így tisztelve a hagyományokat és ünnepelvén ezt a nagyszerű szériát. Érdekes módja ez az ünneplésnek, de itt ez már nem először fordul elő, a rajongók pedig ilyenkor elárasztják a közösségi médiát a #Nascarthrowback hashtaggel. Idén még inkább van értelme ünnepelni, hiszen a sorozat  első teljes versenyszezonját 70 éve, 1949-ben rendezték. Maga a pálya is nagy történelemmel rendelkezik, hiszen pont 49-ben építették és egy évvel később már versenynek is otthont adott.

A múltidézés tehát leginkább abban nyilvánul meg, hogy az autókra olyan dizájnokat készítettek amelyek valamelyik legendás autót és annak szponzorát idézték meg.  Az idei téma a 90-es évek volt, így mindegyik autó ezzel kapcsolatos dizájnt kapott.

Nyilván fel lehetne sorolni az egész mezőnyt és a különféle festések hátterét, de akit érdekel, az alábbi linken megtekintheti az összeset:  

https://www.nascar.com/gallery/darlington-throwback-paint-schemes-for-2019/#photo-1

 

Indycar NASCAR Amerika

Magán a versenyen sokáig úgy tűnt, hogy Kurt Bush, a tesója Kyle, Jimmy Johnson, William Byron, Kyle Larson vagy Brad Keselowski érhet oda végső győztesnek, hiszen ők többé kevésbé, végig az élmezőnyben voltak. A futam első felében a két részsikert végül a két Bush vitte el, de a szakaszgyőzelmek voltak számukra a legnagyobb sikerek.

 A felsorolt nevek közül ugyanis Kyle Bush, Larson és Eric Jones maradtak ott végül az elején. Utóbbi ahogy telt az idő, úgy jött egyre inkább előrébb és 86 körrel a vége előtt ez a hármas meccselt is egy nagyot. A legvégén aztán Kyle Bush nagy igyekezetében még a falat is elkapta, amiből baja ugyan nem lett, de a bukott egy pozíciót, így végül a harmadik lett Jones és Larson mögött. Eric Jones ezzel első futamgyőzelmét aratta idén, ami a lehető legjobbkor jött, hiszen ő volt a 10. aki ebben a szezonban nyerni tudott, így pedig tuti résztvevője a playoffnak.

A jövő bajnoka?  

Amíg a NASCAR még csak az alapszakaszát zárja le, addig az Indycarban mindjárt vége a komplett szezonnak. Ez az utóbbi években már teljesen megszokottá vált, hogy úgymond idejekorán augusztus – szeptember környékén véget ér az idény, körülbelül azzal egyszerre, ahogy az amerikai futball bajnokság az NFL pedig elindul.

A mostani idényből konkrétan már csak egy futam maradt hátra Laguna Seca-ban, ezt majd szeptember 20-22 között rendezik meg, az utolsó előttit pedig a múlt hét végén Portlandban futották le. Ami lényeges ezzel kapcsolatban, hogy Scott Dixon sokági vezetett, de végül a technika kibabrált vele, a bajnoki esélyesek közül pedig  Josef Newgarden, Simon Pagenaud is kifejezetten rosszul zárta az időmérőt, de Alexander Rossi sem volt a legjobbak között. Utóbbi hármas a futamon már nem panaszkodhatott annyira, hiszen Rossi harmadik, a bajnoki éllovas Newgarden az ötödik, Pagenaud pedig a hetedik lett. Jó persze a francia ennek sem örülhetett annyira, mert bár ez is több mint a semmi, így is pontokat bukott a másik két riválissal szemben. A futamot egyébként Dixon kiesése után Will Power vitte el Felix Rosenquist előtt, aki így másodjára tudott nyerni idén, viszont a negyedik helyen ott volt valaki, akire mindenképp figyelni kell a jövőben.

Indycar NASCAR Amerika

Ezt az ember úgy hívják, hogy Colton Herta. Ha fiatal és ígéretes amerikai tehetséget akarunk említeni, persze Rossit szóba kell hozni egyértelműen, hiszen megjárta az F1-et és nyert Indy 500-at is, ám ő már a 28-at tölti be idén, míg Herta csak idén lett 19. A srác mindössze harmadik Indycar versenyhétvégéjét teljesítette Austinban a szezon második versenyén, de megnyerte. Akkor azzal ő lett a bajnokság legfiatalabb győztese, majd a Road Americán a pole-t is elvitte.  Hasonlóképpen behúzta Portlandban is az időmérőt, majd egy darabig (egészen pontosan a 37.körig) vezette is a versenyt és végül a negyedik helyen jött be a célba.

Győzelemre tehát még nem tudta váltani a rajtelsőségeket, de látván a kiugró eredményeit, amik egyértelműen magukért beszélnek, ez lehet csak idő kérdése. A szezont jól kezdte, a harmadik verseny után kicsit beleszürkült a mezőnybe, de most ismételten megmutatta magát, ami mindenképpen jó jel a jövőre nézve. Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy ez még csak az első teljes szezonja, úgy hogy kíváncsian várjuk a folytatást.

Képforrás: PopularSpeed/Speedsport/Indycar