Az NFL-ben látványos TD-ket láttunk, a NASCAR-ban pedig beindult a nagy hajsza a bajnoki címért.
Deja Vu:
Mostmár tényleg elindult a nagy hajrá a nagy amerikai stock car bajnokságban, az első playoff versenyt pedig Las Vegasban tartották, a tabella alapján legesélyesebbek pedig rögtön bekezdtek. Már a Playoff előtt is elég nagynak tűnt a Joe Gibbs Racingesek főlénye, most pedig ez a dominancia tovább folytatódott, hiszen a rájátszás első versenyét Martin Truex Jr. vitte el. A 2017-es bajnok ezzel benne is van a következő körben, mivel így automatikusan odakerült azzal, hogy már ebben a szakaszban is van egy győzelme.
A futamon ő és Joey Logano vitték el az első és a második szakaszt, de ebből a szempontból érdekes, hogy nekik kicsit fordítottan alakultak a dolgok. Truex Jr. nyolcadik hely környékén volt a verseny első részében, később azonban a Stage 1-et nyerő Logano került a végére ebbe a pozícióba.
Ahogy viszont az eddigi dolgok alakulnak, kezd hasonlítani bizonyos szempontból az előző két szezonra. Legalabbis statisztikailag van pár dolog, amiben mindenképp. Az egyik ilyen, hogy két évvel ezelőtt pont a mostani futamgyőztes let a bajnok, a másik, hogy akkor is négy darab futamgyőzelemmel érkezett meg a rájátszásba, ami idén is pont így történt. Szintén igaz, hogy az első playoff versenyt is ő nyerte akárcsak akkor, sőt a végjátéknál, akkor is ott volt Kyle Bush és Kevin Harvick, mint ellenfél.
Retweet to congratulate @MartinTruex_Jr on punching his ticket to the Round of 12.#NASCARPlayoffs | @JoeGibbsRacing pic.twitter.com/E8C3RtCt5o
— NASCAR (@NASCAR) September 16, 2019
És ha már ilyen értelmetlen adatok után kutatunk, akkor azt se hagyjuk ki, hogy a tavalyi évben, a fináléra pont az a négy pilóta maradt versenyben (Truex Jr, Logano, Harvick, Kyle Bush) mint akik most állnak az első négy helyen. Ez viszont akármilyen jól hangzik, még mindig csak számokról beszélünk.
Az viszont tény, hogy Truex Jr-al 2019-ben is nagyon komolyan számolni kell majd.
NFL 2. hét – nagy TD-k, nagy verések:
Volt néhány nagy arányú győzelem a legutóbbi fordulóban. A San-Francisco 49-ers 24, a Cleveland Browns 20, a New england Patriots pedig egy 43 pontos győzelmet aratott ellenfelével szemben. Önmagukban ezek is adhatnának témát, de utóbbi kettőn volt egy-egy olyan momentum amit muszáj kiemelni
A Pats a Miami Dolphins ellen játszott és szó szerint lenullázták őket. Aki viszont megint középpontba került, az nem más mint Antonio Brown. Az ő, mondjuk úgy fura ügyét már kiveséztük és hála az égnek nem is egy újabb balhéval keltete fel az emberek figyelmét. Az első meccsén, az első Touchdownja is meglett, mégpedig igen látványos módon, mivel az elkapás után lendületből esett át a palánkon. Ami biztos, hogy egyenlőre úgy tűnik meghálálja a belé vetett bizalmat a New Englandnél.
A másik figyelemreméltó eset a Browns és a New York Jets meccsén történt. Utóbbi egyébként még az új szezon elején is folytatja a rossz szériáját, továbbra sem tudnak nyerni, ráadásul most még azt is végig kellett nézniük, ahogy Odell Beckham Jr. végig vágtázott a pályán és ezzel saját karrierje leghosszabb, 89 yardos elkapását mutatta be. Utóbbinak is megvolt egyébként a maga kis balhéja nemrégiben, miután egy méreg drága karórában játszott, ami akárhogy nézzük nem fest túl jó képet, így hát a liga is megkérte, ne tegye ezt. A válasz erre az volt, hogy a következő alkalommal (igaz csak a bemelegítésen) egy még drágábbnak tűnő órával tűnt fel, csak úgy bosszantás képpen. Az persze már más kérdés, tényleg igazi volt e, mert állítólag ott már csak egy utánzatról volt szó.
Mama there goes that man again! @bakermayfield ➡️ @obj = 89 YARD TD❗️
— NFL (@NFL) September 17, 2019
: #CLEvsNYJ on ESPN
: NFL app // Yahoo Sports app
Watch on mobile: https://t.co/ESIacEHjwJ pic.twitter.com/zeBHXhLPJc
Képforrás: Cleveland Browns - Twitter