Amerika NASCAR NHL

A NASCAR egy több szempontból izgalmas futamot produkált és az NHL-ben is beindult a buli. Amerikában mostanában is zajlott az élet.  

 

Talladega izgalmai:

Az elmúlt hetekben kialakult a legjobb 12 mezőnye és már csak egy lövése maradt mindenkinek arra, hogy a nyolc közé kvalifikálja magát. A Playoff elején Martin Truex Jr. nagy formában volt és azóta sem hagyott alább a teljesítménye, hiszen Doverben is behúzott egy második helyet, igaz ebben a szakaszban még nem nyert futamot.

Ezt két ember mondhatja el magáról. Az egyikük Kyle Larson, a másik pedig Ryan Blaney. Előbbi Dovert, utóbbi Tallagedat húzta be, így ők tuti ott vannak a következő körben, ahova győzelemmel már csak Kansasből lehet majd továbbmenni.

Az idei év egyik legemlékezetesebb futama volt a legutóbbi, de a Playoffon belül mindenképpen. Egyrészről az eső sem segített, de amire sokkal inkább odafigyelt mindenki, hogy egy akkora baleset következett be amiben Brendan Gaughan autója dobott egy szaltót, így volt miért aggódni, ráadásul ebben elég sokan rajtavesztettek. Hét körrel a vége előtt elég nagy helyezkedés indult meg, aztán Kyle Bush megcsúszása indította el a dolgot. Gaughan autója konkrétan az egész mezőny előtt keresztbe csúszott, így pedig esélye sem volt elkerülni ezt a helyzetet.

Van egyébként egy ember akit ilyen szintén eléggé súlyt idén a balszerencse. Jimmy Johnsont idén tényleg olyan mintha elátkozták volna és valami rontás lenne a hétszeres bajnokon. Még korábban egy szintén nem kicsi ütközésbe ő is belekeveredett, amivel persze tönkre ment az addigi munka. Ez neki így ismételten egy olyan futam volt, ahol esélyes lett volna a győzelemre, ami egyébként idén még mindig hiányzik neki. Ütközésből, sárga zászlóból kijutott bőven (az előbbiből még az utolsó méterekre is), de a végén nem ez volt a legemlékezetesebb.

A másik ilyen esemény ugyanis a legvégén történt, a futam győztesének kilétéről mindössze hét ezred döntött. Ryan Newman simán vezetett, de Blaney kihasználta az utolsó lehetőséget, végül bár össze is értek, nem lett komolyabb baj a dologból. Ami érdekes az egészben, hogy Blaney úgy került oda a végén, hogy még az első szakaszban csinált egy nagy megpördülést, amiből nagyobb baj is lehetett volna, ám akkor megúszta azt a sziuációt.

Nem ez volt egyébként a legszorosabb befutó a versenysorozat történetében, viszont ott van a legjobbak között. A kilencedik legkisebb különbségről beszélünk, a legkevesebb az 0.002 ezred, ebből hivatalosan kettő is van. 2011-ben Johnson és Clint Bowyer valamint 2003-ban Ricky Craven és Kurt Bush csatájánál is ez a különbség jött ki, de a NASCAR hivatalos oldalán utóbbit tartják a legszorosabbnak.

Öt futam maradt már csak hátra, ebből az utolsó hagyományosan Miamiban, ahol már csak négyen lesznek versenyben a bajnoki címért.

NHL rajt:

Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok egy újabb nagy bajnoksága vette kezdetét, az NHL. Az Észak-Amerikai jégkorong bajnokság idei szezonjából már lement pár forduló és úgy tűnt lesznek csapatok akik elég szép sorozatot kezdhetnek meg. A nyugati konferencia élén álló két csapat, az Edmonton Oilers és a Colorado Avalanche veretlenek tudtak maradni egészen kb. mostanáig. Két hét játék után most már kijelenhető, hogy nincs olyan csapata a ligának amelyik nem kapott ki legalább egyszer.

Az Edmonton a hatodik, míg a Colorado a legutóbbi hetedik mérkőzésén maradt alul. Ettől függetlenül továbbra is a konferencia első két helyét foglalják el, ráadásul az Avalanche statisztikája még mindig elég szép, hiszen azt az egyetlen vereséget is csak hosszabbítás után sikerült összehozni.

Amerika NASCAR NHL

Az előző szezon két döntőséről sem szabad megfeledkezni. Nekik sem volt rossz a szezon kezdete, habár dicsekedni sem nagyon tudnak. Keleten a Boston Bruins a harmadik helyen áll, kétszer már ők is kikaptak, a címvédő St.Louis Blues viszont úgy az ötödik nyugaton, három győzelem mellett ott van négy vereség, igaz ebből három hosszabbítás után jött össze.

Akik viszont nem lehetnek túl boldogok így két hét után, az a Vegas Golden Knights. Utóbbi együttes ugyanis nem áll rosszul, a negyedikek nyugaton egy egész jó mutatóval, ám egy játékosukat egy darabig nélkülözniük kell. Az orosz Valentyin Zikov két gólpasszal állt az első hét meccs után, ami nem rossz, de húsz találkozón tuti nem látjuk, miután tiltott szert mutattak ki a szervezetében, szóval doppingvétség miatt nem látjuk őt egy ideig.

Képforrás: USAToday/ChatSports