F1 BrazilGP Képek TörténetekAz élet néha ad és néha elvesz. Tulajdonképpen így lehetne a legjobban összefoglalni azt a drámai végjátékot, ami az F1-es Brazil Nagydíjon történt és azt is, amit a képeken látni.

 

A bejegyzés nem véletlen kapta azt a címet, amit. Sebastian Vettel, a Ferrari úgy egészében, Max Verstappen, Pierre Gasly , az egész Toro Rosso istálló, de még a Mclaren is mindannyian vonhatnak párhuzamokat legutóbbi futamon történtek és korábbi jelentős események között.

Kezdjük a dobogósokkal.  A futam győztese ugyebár Max Verstappen lett. Az egész hétvégén jól mentek a Red Bullok, különösképpen a holland, ugyanis amíg ő szinte végig az élen harcolt, addig a csapattárs Alexander Albon, bár esélyes volt egy dobogóra, igazából közel sem tudott annyit kihozni az autóból, mint Max. A Red Bullnak és most már a Honda erőforrásainak is nagyon jól fekszenek a magaslati körülmények, ezt pedig nem csak Mexikóban, de Brazíliában is jól lehetett látni. Ami azt illeti, nem csak idén, ehhez viszont tekintsünk vissza egy évvel ezelőttre.

Verstappennek akkor is nagyon jó esélye volt megnyerni a futamot, ám egy lekörözés során kiütötte őt azaz Esteban Ocon akinek idén ugyan nem jutott ülés, ám jövőre már Nico Hülkenberg helyét veszi át a Renault-nál. Utóbbi helyzete is megérne egy hosszabb bejegyzést, főleg a brazil futam kapcsán, hiszen sokszor sokan felhozzák azt a bizonyos pole-t 2010-ből.

De visszatérve a lényegre: az Oconnal való csattanás akkor a futamgyőzelmébe került a hollandnak, sőt miután akkor még a mérlegelés során lökdösődött is, az FIA is megbüntette utólag. Nem szép emlékek ezek akárhonnan nézzük és ha egy olyan futamon versenyzik az ember amiben végig ott a feszültség, egy most már hatszoros világbajnok üldözi, majd szép lassan eluralkodik a káosz, akkor előjöhetnek a rémképek.

De ugye, ahogy arról még a bevezetőben szó volt, az éled ad és elvesz. Ezúttal Verstappen visszakapta a sorstól amit tavaly elvettek tőle. Sikerült minden balhéból kimaradni, nagyszerűen vezetett, precíz volt mikor kellett és a futamot is megnyerte.

F1 BrazilGP Képek Történetek

A másik párhuzam nem nyúlik vissza a tavalyi évig, ám az idei szezonban történt dolgokra érdemes visszatekinteni. Itt ugyanis két dolgot is érdemes megvizsgálni. Hockenheimben akkora volt a káosz az esőben, hogy akkor ott, a Német Nagydíjat simán mindenki az év futamának kiáltotta ki, pedig még a nyári szünetig sem jutottunk el akkor.

Most a Brazil Nagydíj hasonló drámákat hozott, eső nélkül ráadásul, ha pedig drámai a végjáték, akkor úgy tűnik idén ebből a Toro Rosso jön ki a legjobban. Akkor Danyiil Kvyat járt jól és állhatott fel a dobogóra hosszú idő után. Ő is visszakapott akkor valamit az élettől, amit pedig akkor átélhetett az orosz az energiaitalosok kiscsapatánál, most átélhette Pierre Gasly is. Ami kettejük történetében erősen hasonlít, hogy mind ketten megkapták a nagy lehetőséget korábban, hogy a Toro Rossoból átülhessenek a Red Bullba, ám mind a kettejük teljesítménye elég kétes volt és kvázi lefokozták őket, majd visszakerültek korábbi helyükre.

Ami már különbség, hogy később Kvyat kikerült a Red Bull kötelékéből egy időre, majd visszahívták, Gasly pedig eddig nem jutott el és egy darabig még nem is fog valószínűleg. Ennek két oka is lehet. Egyrészt a Red Bull juniorprogramja már nem olyan, mint régen és eléggé megcsappant a tehetségek száma, másrészt a mostani teljesítménye is finoman szólva meggyőző volt.

Lehet persze azt mondani, hogy a történtek segítették és ez igaz is, ám ha valaki figyelt, láthatta, hogy már péntek óta jól megy a Toro Rosso alatta, Kvyatnak pedig valahogy nem feküdtek annyira a körülmények. Az eredmény végül egy káosz utáni második hely lett, ami önmagában is jelentős eredmény, hiszen a csapat történetének második legjobb eredménye (a legjobb, még mindig Vettel 2008-as monzai sikere), de ami tovább növeli az értékét, hogy Gasly hiába volt már Red Bull pilóta is, soha nem állt még dobogón! A végén így gyakorlatilag jobban örült ennek a második helynek, mint Max a saját győzelmének, de a Hondások talán még náluk is elégedettebbek lehetnek.

F1 BrazilGP Képek Történetek

Azok után mit kaptak ők az arcukba és mit leszenvedtek a McLarennel az elmúlt néhány évben, most nagyon fut a szekér, ráadásul óriási elégtétel volt az, hogy a végén legyorsulták a gyári Mercedest a befutónál.

Itt jöhetne az a pont, amikor kivesézhetnénk Lewis Hamilton és a Mercedes versenyét, ám maradjunk annyiban, hogy most ez a verseny számukra eléggé hasonlíthatott a Német Nagydíjra. Bottas akkor is kiesett, igaz ott saját hibából, itt pedig a technika mondott csődöt, Hamilton pedig megint visszaszorult a top 10 vége felé, ehhez pedig kellett a saját marhasága, amikor kilökte Albont.  Akkor is ünnepeltek, igaz akkor egy évfordulót, most pedig a korábban már megszerzett VB címekre lehetnek büszkék. Lehetne még ezt ragozni, de felesleges.

Lehet beszélni helyette a McLaren dobogójáról. Carlos Sainz Jr. egy nagy tehetségnek volt kikiáltva mikor Verstappennel még a Red Bull programján belül megérkeztek az F1-be. Ahhoz nem férhet kétség, hogy tud a srác, viszont neki másképp alakult az élet, mint holland kollégájának. Ő korábban a Renault-nál kapott egy jó lehetőséget, most pedig egy olyan McLarennél építi tovább a karrierjét, ami végre úgy tűnik tényleg jó irányba halad. A szombatja borzasztó volt, majd vasárnap az utolsóról rajtolva jött fel az élmezőnybe.

Sainz Gaslyhoz hasonlóan első pódiumát ünnepelhette, ám sajnos nem úgy, ahogy azt általában az ember elképzeli. A ceremónián a dobogóra ugyanis nem állhatott fel, tekintve, hogy Hamilton később kapta meg a maga büntetését, de így is nagy volt az öröm utólag, miután egy saját díjátadót tartottak. Amivel pedig a wolkingi alakulat párhuzamot vonhat, az a 2014-es Ausztrál GP. Egy ilyen legendás csapattal kapcsolatban szörnyű ezt így kimondani, de utoljára akkor álltak dobogón, még Mercedes motorral hajtott autókkal.  Kevin Magnussen és Jenson Button voltak a pilótáik és akkor is egy büntetés miatt kerültek ilyen jó helyzetbe, hiszen Daniel Ricciardo utólagos kizárása okán kerültek fel mind a ketten.

F1 BrazilGP Képek Történetek

Sok minden történt azóta, voltak a Honda partnerei, most pedig utolsó időszakukat kezdik majd meg  a Renault-val, hiszen később megint összeáll a legendás McLaren-Mercedes páros, jelen helyzetben pedig nehéz elképzelni, hogy hasonló blama lesz ez a fejezet, mint amikor újból a Hondával kezdtek dolgozni.

Akiket még szintén ki kell emelni és akik nélkül ez a hatalmas végjáték nem jöhetett volna létre, az  Ferrari és két pilótája, Charles Leclerc és Sebastian Vettel. A monacói és négyszeres világbajnok csapattársa között eléggé élesedett a helyzet az utóbbi hónapokban, most pedig amikor mondván, minden mindegy, megvan a konstruktőri második hely és eleresztik őket, akkor jól tönkre vágták egymás versenyét. A felvételeket megnézve, utólag Vettel tűnik a hibásnak ebben a szituban, deja vu érzésünk pedig több esetben is lehet.

Ritka dolog az, hogy mind két Ferrari lenullázza magát és nem szereznek pontokat. Ez úgy tűnik, most beállt ilyen két éves tendenciára, mert 2015-ben Mexikóban, 2017-ben pedig Szingapúrban fordult elő, illetőleg most. Utóbbi esetet érdemes kiemelni, mert úgy néz ki, hogy bármekkora nagy pilóta Vettel, valahogy mindig benne van az ilyen balhékban.

Hasonló eset volt, 2010-ben a Török Nagydíjon, mikor még a Red Bull pilótájaként sikerült összeütközni, Mark Webberrel , plusz azon a bizonyos szingapúri versenyen is sikeresen kiütötték egymást Raikkönennel, bár ott már a rajtnál sikerült azt összehozni.

Leclerc egyébként akkor a frissebb gumik miatt gyorsabb is volt a németnél, szóval a Ferraritól szép és kedves dolog volt, hogy hagyták őket versenyezni, de lehet értelmesebb dolog lett volna előre engedni a srácot, hogy próbálja meg átrágni magát Albonon, aztán legfeljebb visszacserélni a pozíciókat. Ezt nem egyszer láttuk már az utóbbi években, igazából veszteni valójuk ezzel nem lett volna, így viszont főleg Hamilton hibája okán lehet, hogy egy kettős dobogót buktak el.

F1 BrazilGP Képek Történetek

Beszélgetés ebből persze lesz majd később, bár jó kérdés mit tudnak ezzel kezdeni a Ferrarinál, az biztos, hogy mindenki csapaton belül nagyon diplomatikusan intézte a szitut és nem hibáztatták egymást az interjúk során.

Összességében azt lehet mondani, hogy kellenek az ilyen futamok, már csak azért is, mert így végre senkinek sem az jutott eszébe, amit lehet néha hallani, hogy ugyan mi értelme van az olyan futamoknak, amiknek már nincs igazi tétje. Igaz, a VB címek már eldőltek, de egy versenyző mindig nyerni szeretne, a pontversenyben vannak még nem eldöntött kérdések és az ilyen futamok miatt pláne megéri.

Aki pedig a Mercedes és a Ferrari tagjait nyugodtan meghívhatná pár italra a történtek után a következők: Pierre Gasly, Carlos Sainz és csapatuk további fontos tagjai. Ha nincsenek meg ezek az apró dolgok, amik miatt volt munkája a biztonsági autónak, akkor talán ezek az első dobogók sem jönnek össze.

Képforrások: Aston Martin Red Bull Racing/McLaren – Twitter/F1-Gate – Twitter/Essentially Sports/Autoblog/Skysports/Motor1.com/XGames.com/ToroRosso - Twitter