Az már teljesen biztos, hogy a Formula 1 történetében a 2020-as lesz az eddigi legkésőbb elindult idény, ezzel pedig egy majdnem 70 éves rekord dől meg. Jöjjön némi múltidézés 1951-ből.
Bármikor is induljon el idén az F1, biztosan nem fordult elő olyan még korábban, hogy nyáron kezdődjön meg egy idény. A jót persze könnyű megszokni, azt, hogy nagyjából 20 futam van egy évben, hogy gyorsan elröppen a téli szünet, vagy hogy rengeteg információval rendelkezünk a sportágról napi szinten.
Nem volt ez mindig így, a mostani álláspont szerint egy 15-18 futamos versenynaptár elé nézünk, utoljára ilyesmit pedig még a 2000-es években láttunk. Olyanra viszont, hogy mondhatni későn kezdődjön el a világbajnokság, annak 1950 óta íródó történelmében nem sokszor volt példa.
A sportág első két évtizedében, elég kevés versenyt rendeztek, ezek is leginkább tavasz végén indultak el, persze ha visszanézzük, találunk olyan Argentin Nagydíjakat, melyeket januárban rendeztek, de utána májusig kellett várni a folytatásra.
Az 50-es években a 7-9 futam volt általában a megszokott egy éven belül, de azért volt kivétel, hiszen 1958-ban például mindent egybevetve 11 futam került megrendezésre. Mindehhez tegyük hozzá, hogy ekkortájt rendeztek olyan versenyeket is, amelyek nem számítottak bele a pontversenybe.
A 60-as években is nagyjából ez volt a helyzet, de sem akkor, sem azt megelőzően nem volt olyan, hogy június-július környékén rajtoljon el a mezőny. Májusira nyitányra viszont több ízben is volt példa. 1950-től 1966-ig bezárólag összesen kilenc alkalommal. A manapság megszokott, márciusi indulásig pedig 1969-ig kell visszamennünk, akkor ott Dél-Afrika volt a helyszín.
A legkésőbbi időpont az indulásra jelenleg 1951.május 27-e, ekkor indult el a Formula 1 még mindössze második szezonja, amely a Svájci Nagydíjjal kezdődött.
Az 1951-es szezon:
Az első szezon győztese és így hivatalosan az F1 legelső világbajnoka Giuseppe Farina lett, aki még a legelsőnek számító Brit Nagydíjat is megnyerte Silverstoneban az Alfa Romeóval, így tehát az első siker és az első bajnoki cím is az övé lett.
Több szempontból is érdekes a rákövetkező szezont megvizsgálni. Lehet például a versenyek szemszögéből. A szezon Svájcban indult, a bremgarteni pályán, melyen 1954-ben rendeztek utoljára VB futamot.
Habár Svájc része volt a versenynaptárnak ekkoriban, mégsem tarthattak ott nagyon-nagyon sokáig autóversenyeket, legalábbis olyat ami mezőnyverseny volt, biztosan nem.
Ennek oka a későbbi Le Mans-i tragédia volt. 1955 június 11-én ugyanis a 24 óráson egy katasztrófa következett be, miután Pierre Levegh Mercedese több darabra szakadva a nézők közé vágódott, a hatalmas baleset amelybe sokan belekeveredtek, legalább 84 halálos áldozatot követelt, igaz vannak olyan források ahol többről tudnak. Az eset következményei voltak, hogy Svájc mellett, Franciaország is a tiltás mellett döntött, igaz ők ezt később visszavonták.
Ami pedig a pályát illeti, Bern mellett a Bremgarten erdőben lett felépítve még a 30-as években motorversenyek számára, de hamarosan autóversenyeket is tartottak rajta, amiből az első sajnos halálos áldozatot is követelt Hugh Hamilton személyében. Ma már ez a pályacsík egyébként nem létezik.
A Monacói Nagydíjat is szóba kell hozni, miután ebben a szezonban kimaradt. Sokan azonosítják be a helyszínt a Formula 1-el, mégis voltak olyan évek, amikor a futam kimaradt. Bár a legelső szezonban a naptár része volt, legközelebb majd csak négy évvel később fordult ez elő. Ennek oka a szabályrendszerben keresendő. Ekkoriban ugyanis sportautó szabályok alatt versenyeztek ezen a helyszínen, az évtized elején pedig volt egy olyan időszak is, amikor az F1-ben a Formula 2-es szabályokat alkalmazták hivatalosan.
És ha már szóba került, hogy voltak bajnokságon kívüli versenyek, nem volt teljesen szokatlan, hogy bizonyos futamokon,a mezőny nagy része nem képviseltette magát, mégis a naptárban volt. Ilyen volt az Indy 500 is.
Így történhetett például az, hogy mivel az akkori nagymenők közül sokan nem voltak ott, Fangio, Ascari, Farina, González és Fagioli mellett az amerikai Lee Wallardnak is jutott egy győzelem, Indianapolisban ugyanis ő lett a legjobb.
A pontrendszer szempontjából is érdekes nézni a dolgokat, hiszen ezekben az időben az első öt kapott pontot, 8, 6, 4, 3, 2 volt az elosztás, de megosztott helyezés esetén, a pontokon is megosztoztak. Ezen felül még járt plusz egy pont a leggyorsabb körért is. Utóbbit amúgy mai szemmel nézve kicsit vicces, hogy olyan is előfordult, amikor ezt az egy pontot is megosztották több pilóta között. Erre viszont azért volt szükség, mert ma már ezredre pontosan tudjuk a köridőket, de akkoriban ez nem volt így. Konstruktőrök versenye ekkor még hivatalosan nem volt, azt 1958-től számolták.
Ami pedig a pilótákat illeti: ebben az évben szerezte meg hivatalosan a Ferrari az első futamgyőzelmét a Brit Nagydíjon, mégpedig José Froilán Gonzáleznek köszönhetően. 1951-ben lett a Scuderia pilótája, velük pedig öt versenyt futott, melyek mindegyikén dobogóra állhatott.
A legsikeresebb szezonja viszont az 1954-es volt, hiszen itt a második helyen zárta a pontversenyt. Az F1-es pályafutásában Silverstone jelentős szerepet játszott, nem csak az első, de az utolsó futamgyőzelmét is ebben az évben aratta, szintén ugyanott. Ugyanebben az esztendőben pedig egy másik nagy sikert is elkönyvelhetett, hiszen szintúgy egy Ferrarit vezetve nyertek Maurice Trintigenttel ketten 24 órást Le Mansban.
Igaz róla talán kevesebbet beszélnek, ám annál inkább többet honfitársáról, Juan Manuel Fangioról. Utóbbi pont 51-ben szerezte meg első világbajnoki címét, amit az Alfa Romeo színeiben ért el.
Bár a Ferrari az előbbiekben említett győzelem mellett még másik kettőt is szerzett Alberto Ascarival, mindez nem volt elég, hiszen Fangio egymaga is összehozott három sikert, igaz ebből az egyik megosztott győzelemnek számított. Előfordult ugyanis ekkoriban, hogy versenyközben cseréltek autót a pilóták. A Francia Nagydíjon például a Ferrarinál Ascari, az Alfánál pedig Fangio autója is meghibásodott, így mindketten kiestek volna, de González autóját Ascari, míg Luigi Fagioli gépét Fangio kapta meg.
Az a siker abból a szempontból rekord, hogy 53 éves volt akkor Fagioli, így a legidősebb F1-es pilóta lett aki futamot tudott nyerni a versenysorozat történelmében.
Ha pedig már megemlítettük Farinát, mint az első világbajnokot, akkor az ő győzelme mellet sem mehetünk el szó nélkül. Az akkori címvédő egy futamot tudott megnyerni, mégpedig a Belga Nagydíjat. Itt Fangio, Ascari, illetve Luigi Villoresi voltak a legnagyobb ellenfelei. Utóbbi kettő fért még fel mellé a dobogóra, ami pedig Villoresit illeti, szintén a nagy legendák közé tartozik, ő is a Scudera Ferrarinál pilótája volt. Legsikeresebb szezonja pont ez volt, hiszen ekkor háromszor is pódiumon végzett, ráadásul egymás után, mindannyiszor harmadikként.
A szezonban megrendezett nyolc versenyből a Spanyol Nagydíj volt az utolsó, itt az a Pedralbes volt a helyszín, ami mindössze kétszer szerepelt a naptárban, ezen kívül még 1954-ben. Az idény végén Fangio, Ascari és González voltak még esélyesek a VB címre. A futamot végül Fangio nyerte, miután bár a Ferrarik gyorsabbak voltak, végül eltaktikázták magukat a gumikkal, Ascari pedig még egy defektet is begyűjtött.
Az argentin itt megszerezett VB címét pedig még négy darab követte, ráadásul egymás után 1954 és 1957 között. Ezeket összesen négy márkával szerezte, hiszen az Alfa mellett a Ferrari, a Mercedes és a Maserati pilótája is volt, közülük a csillagos márkával tudott kétszer is bajnok lenni.
Szintén ennek az évnek a krónikáihoz tartozik, hogy bár egymás után kétszer is ők adták a világbajnok pilótát, az Alfa Romeo még így sem állt a legjobban, így új autó építése helyett, inkább kiszálltak és többek között az ilyenek vezettek az Formula 2-es szabályok alkalmazásához.
Képforrás: Pinterest/F1 Images/F1 Champion Cars/Motor Sport Magazine - Twitter
