MotoGP

A MotoGP hivatalos oldalán visszanézhetőek korábbi legendás versenyek, ők pedig most ebből kiválasztották és ingyen elérhetővé tették a legjobb tízet. Íme egy kis érdekesség mindegyikhez.

 

Az ember már csak olyan, hogy szeret nosztalgiázni. Felidézi a régi dolgokat, elmélkedik rajta, elemzi a szitut, mi hogyan történt és miért, vagy mi is változott azóta. Sportrajongóként jelen élethelyzetben amúgy is csak ez marad, versenyek híján alternatív megoldások után nézni, a régieket pedig amúgy is sokszor felemlegetjük.  

Most, hogy a Motogp.com szabadon hozzáférhetővé tette a 10 legjobb futamot, így erre külön nagyszerű lehetőség nyílik. Nem csak itt tudjuk ezt megtenni, a Superbike saját weboldalán is elérhetőek a legjobb versenyeik. Két dolgot azért érdemes tisztázni: az egyik, hogy ez a válogatás csak a királykategória versenyeit tartalmazza, a másik pedig, hogy kinek mi a legjobb, egy elég szubjektív dolog, szóval azért tegyük hozzá a rend kedvéért, hogy ez itt szerintük a top 10, biztosan van olyan, akinek máshogy állna össze ez a lista.

A futamok közül egyébként az egyiket magyar kommentárral is meglehet nézni, ha valakinek erre lenne óhaja, a Sport TV kommentátora, Haraszti Ádám ugyanis vállalta azt a feladatot, hogy újrakommentálja ezeket a versenyeket, a 2000-es Brit GP pedig már fent is van. Ezt egyébként az ő közösségi oldalain keresztül lehet elérni.

Holland Nagydíj 2018

Hollandiának és a Motogp-nek elég hosszúra nyúlik a kapcsolata, ha pedig csak egy versenyezőt kellene kiemelni az Asseni versenyek kapcsán, akkor az Valentino Rossi. A doktornak nagyon feküdt ez a pálya eddigi karrierje során, 10 alkalommal sikerült itt győznie, legutóbb 2017-ben. Ha pedig a legutóbbi 3 sikerét vesszük alapul, akkor azok különösen emlékezetesre sikerültek.

2013-ban egy nagyon rossz sorozatot zárt le, hiszen a nagy sikerek elmaradtak a Ducatival. A bolognaiakat elhagyva megint a Yamaha lett a befutó, itt pedig két teljes nyeretlen szezon után tudott ismét diadalmaskodni. A 2015-ös sem volt kisebb diadal, hiszen Marc Marquezzel vívott hatalmas csatát és bár koccantak is az utolsó körben, mégis sikerült győznie. 2017-ben pedig mindössze 63 ezreddel nyert Danilo Petrucci előtt.

A 2018-as verseny viszont nem kizárólag Rossiról marad emlékezetes, hanem sokkal inkább arról, hogy mennyire változatos és sok esélyes volt, hiszen az adott szezon legjobbjai mind harcban voltak szinte a végéig. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy ha Assen, akkor az olasz pilóta eddigi eredményei mindig beszédtémát adnak és ha idelátogat a GP mezőnye, akkor bizony vele mindig számolni kell.

Ausztrál nagydíj 2017

Ausztrál motorversenyzőkből nincs hiány, olyat azonban, hogy Philip Islanden egy hazai pilóta vezesse magabiztosan a királykategória futamát, 2017 előtt egy ideig nem láttak a helyiek. Csak a MotoGP kategóriában három világbajnoka van ennek az országnak, Wayne Gardner, Mick Doohan és Casey Stoner. Utóbbi két gyártó, a Honda és a Ducati színeiben is tudott VB-t nyerni, legutoljára 2011-ben. A rákövetkező és egyébként utolsó évében nyerni tudott otthon, de onnantól nem igazán volt futamgyőzelemre esélyes versenyzőjük. Miller viszont visszahozott ebből valamit, 2014-ben a Moto3-ban nyert itt és a 17-es futam is nagyon jól indult, igaz végül csak a 7. helyen zárt. Mindettől függetlenül itt is megmutatták magukat azok, akiket 3-4 éve sokan a jövő nagy reménységeinek tartottak.

Ha ez után a futam után valaki azt mondja, hogy Johann Zarco és Jack Miller mind a ketten egy szatellit Ducati nyergében fognak ülni 2020-ban, akkor főleg előbbi miatt kicsit meglepődtünk volna. Mindketten nagyon jók, de Zarco a sokak által várt gyári Yamaha szerződés helyett a KTM-et választotta és mint utóbb kiderült ezzel egy nagyon rossz döntést hozott. Miller helyzete kicsit más. Futamgyőzelme is van 2016-ból, a gyári Ducatira is volt esélye, a tavalyi szezonban pedig kifejezetten jól sikerült neki, 5 alkalommal is a dobogón volt, ebből az egyiket hazai pályán szerezte. Az ausztrálok reménye tehát tovább él.

USA GP 2012

A 2012-es szezon egy korszak végét jelentette több szempontból is. Ezen a futamon ugyanis Stoner, Lorenzo és Pedrosa voltak igazán versenyben a futamgyőzelemért és talán ez az időszak volt az, amikor utoljára láttuk mindnyájukat versenyképesnek, igaz Lorenzo 2015-ben ismét címet nyert ám 2013 óta már Marc Marquez körül forog a világ, őt kell legyőzni elsősorban.  

MotoGP

Stoner ezen év végén abbahagyta, Pedrosa pedig évről-évre egyre kevésbé hozta az eredményeket, míg végül 2018 végén ő is visszavonult. Ami igazán kár az ő szempontjából, hogy bár a kisebb kategóriákban összehozott 3 VB győzelmet is, a legnagyobbak között ez egyszer sem sikerült.  A 2012-es amerikai verseny volt az utolsó alkalom, hogy ők hárman voltak egyszerre a dobogón.  

Brit Nagydíj 2000

Vannak pályák melyeknek neve nagyon összeforrt a gyorsasági motoros Világbajnoksággal, a Donington park pedig abszolút idetartozik. A pálya hatalmas történelemmel rendelkezik, konkrétan a háborús időszakban is aktívan használták, akkor egy katonai szállítóközpont volt. 1939 előtt viszont indultak rajta olyan nagy nevű autóversenyzők is, mint például Rudi Caracciola vagy Tazio Nuvolari. A pálya tulajdonképpen a Derby & District Motor Clubnak és elnökének Fred Cranernek köszönhető, mivel Angliában a közúton tartott versenyek be voltak tiltva

Sokáig itt rendezték a MotoGP Brit Nagydíját, de volt itt F1-es futam is, sőt még szerettek volna többet is 2010 után, de ez lett a pálya veszte. Át kellett alakítani, sok mindent beáldoztak ezért, még a Dunlop hidat is, ami egy ikonikus pont volt, de a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Se F1, se MotoGP nem volt már ott, igaz 2010 után azért történtek jó dolgok is, azóta többek között a Superbike és a WTCC is versenyzett náluk.

A 2000-es verseny pedig igazi klasszikus, főleg ha a mezőny összetételét nézzük. Rossi még csak újonc volt és első 500-as futamgyőzelmét aratta itt, de ott volt Kenny Roberts Jr., aki ezen év végén világbajnok is lett, vagy Max Biaggi, Loris Capirossi, Sete Gibernau, Alex Barros és még lehetne sorolni. Így 20 év távlatából csak az itt felsorolt versenyzőkről is rengeteget lehetne mesélni.

Spanyol Nagydíj 1996

Ha már legendás nevek és köztük Loris Capirossi szóba került, akkor említést érdemel mindenképp, hogy az 1996-os szezon az 500 cm³-es kategóriában hozta meg a háromszoros bajnok olasz első futamgyőzelmét, de Biaggi is a 250-es géposztály nagymenője volt még. Viszont a legnagyobbaknál maradva, a szezon végén világbajnok Doohan mellett mindössze egy ember volt, aki zsinórban tudott futamokat nyerni, ő pedig azaz Àlex Crivillé volt, akivel a Repsol-Hondánál csapattársak voltak. Utóbbiról pedig tudni kell, hogy bár a spanyol egy nagy motoros nemzet, mégis Crivillé volt az első, aki királykategóriás VB címet szerzett nekik. Mindezt tette 1999-ben, 96-os Spanyol Nagydíjon pedig Doohannel hatalmas meccset vívtak.   

Hogy miért kell látni ezt a futamot és főleg a végét? Mert megmutatja mennyire őrültek és fanatikusak tudnak lenni a spanyol rajongók.

Portugál nagydíj 2006

Toni Elias karrierje kicsit hektikusnak tűnhet, hiszen miután kijárta a ranglétrát, helyet talált magának a MotoGP-ben, később aztán visszatért a középső géposztályba, majd megint a GP-ben találta magát. És ezt megcsinálta többször is 2013-ig bezárólag. Ez nem hangzik túl jól, de nem véletlen maradt a mezőnyben 1999-től ennyi évig. 2010-ben a Gresini Racing versenyzőjeként lett bajnok a Moto2-ben, ugyanannál a csapatnál, ahol az egyetlen királykategóriás győzelmét szerezte, ezen a bizonyos versenyen Estorilban.  

2006 mindenképpen emlékezetes marad arról, ahogyan Nicky Hayden világbajnok lett, hiszen sokáig úgy tűnt, hogy Rossi lesz az egyetlen, aki 990 köbcentis motorral megtudja ezt tenni, miután 2002-től versenyeztek ezekkel,  plusz Elias itt aratott győzelme is magával hozott egy sorozatot. Innentől kezdve ugyanis egészen 2016-ig kellett arra várni, hogy egy privát csapat versenyzője nyerni tudjon, akkor a már említett Jack Miller féle siker szakította ezt meg.

Katalán Nagydíj 2009

Ami miatt igazán emlékezetes lett ez a verseny, az Rossi és Lorenzo csatája volt. Ha egy mondatban kellene jellemezni, hogy mit is műveltek ott, akkor azt lehetne mondani, hogy egyszerre voltak zseniálisak és korrektek. Azt pedig akkor még nem sokan gondolták volna, hogy nem ez az első ilyen összecsapás kettejük közt abban az évben. A kezdete volt egy hatalmas csapaton belüli küzdelemnek

Gyakorlatilag egy falat húztak kettejük között a garázsban, a rivalizálás pedig az egész szezont jellemezte. Ha 2009, akkor Rossi vs. Lorenzo. A sors furcsa fintora, hogy Vale bár világbajnok lett akkor már kilencedszer összességében, azóta is csak üldözi a tízedik címet több-kevesebb sikerrel. Néhány évvel később 2015-ben ismét kettejükről szólt a szezon, de abból akkor Lorenzo jött ki győztesen.  Többek között azzal is nagyon jól lehet jellemezni mekkora versenyzők is ők, hogy bár eltelt 11 év mióta ez a futam lement, 2020-ban Rossi még mindig a mezőnyben van és ki tudja meddig akar még maradni, Lorenzo pedig bár visszavonult, csak idő kérdése mikor tér vissza.

USA GP 2008

Rossihoz sok nagy momentum köthető és ebben a toplistában is sok olyan dolog van, ami alapján ki lehet emelni a nevét. Ezek közül a Laguna Seca-i pálya és annak dugóhúzó nevű kanyarja az egyik ilyen. Kétszer is történt itt vele emlékezetes dolog, az első pont ezen a futamon. Stoner és Rossi nagy csatában voltak akkor a VB címért és sokan tartották úgy, hogy ezen a versenyen sikerült egy jó időre megtörnie az ausztrál lendületét. Mindenki száját tátva bámulta, ahogyan Rossi a legendás dugóhúzóban bevetődik és visszaszerzi a vezetést. Hatalmas pillanat volt és utólag visszanézve ezzel a fotósok is sokat nyertek fantasztikus felvételek születtek.


MotoGP

Viszont ahogy mondani szokták, néha visszanyal a fagyi. A doktorral pont ez történt, hiszen Marquez tulajdonképpen ugyanezt csinálta a saját példaképével 2013-ban.

Amit viszont itt ki kell emelni az pont ez a kanyar. A pálya leglegendásabb pontja, amit az előbb felemlegetett manőverek is még inkább azzá tettek. Egy bal-jobb kanyarkombinációról beszélünk, ami egy lejtőn van és ha ez kevés lenne, eléggé meredek és nehezen belátható, 18 méter a szintkülönbség. Több mint 60 éves a pálya történelme, sokan vannak akiknek ez egyet jelent a motorsporttal, kár, hogy már ez sem része a naptárnak.

Katalán nagydíj 2007

És ha már szó volt itt Rossi, Stoner és Pedrosa zsenialitásáról is, akkor ez a futam nagyon jól megmutatja ezt, hiszen eszméletlen volt amit itt műveltek, a leintéskor négy tizeden belül voltak mind a hárman. A Spanyolországon belüli motorverseny imádathoz ez a helyszín is nagyban kapcsolódik, ma már összesen 4 verseny van náluk, ott a Spanyol, a Katalán, az Aragóniai és a Valenciai Nagydíj is. A Circuit de Catalunya pedig egyike annak a négy pályának, amin egy azon évben mind a MotoGP, mind pedig Formula 1 tiszteletét teszi.

Ausztrál nagydíj 2015

Ezt meg hogy csináltad? - Hát csak úgy, hogy én meg sirályul tudok! Ez a mondat valószínűleg mindenkinek beugrik, ha sirályt lát. Bud Spencer mondta ezt az És megint dühbe jövünk című filmben. De hogy is jön most ez ide? Nos a Philip Islandi pálya körül elég sok található ebből a madárfajból, tekintve, hogy a szigetek és tengerpartok a természetes élőhelyüknek mondhatóak. Körülbelül úgy hatvan féle sirályfajt lehet megkülönböztetni, amik közül vannak, ami ebben az országban gyakorta előfordulnak, így pl. az ausztrál vagy az ezüstsirály.

Szegény Andrea Iannone pedig bármilyen jól ment a futamon, valószínűleg utólag azt kívánta, bár csak megtanult volna sirályul még a nagydíj előtt, mert sajnos az egyik ilyen állat eléggé útba volt neki.  Lám van, hogy a természet néha furcsa dolgokat művel a versenyekkel.

Képforrás: Boxrepsol/Motorcycle/Motogpfanzone - Twitter